- Fotó, kép

- Műsorfüzet

- Újságcikkek

- Hang anyag

- Kritika

- Partitúra

- Szövegkönyv

Ámos Imre (1907-1944)

Ámos Imre festőművész Nagykállón született 1907. december 7-én. 1927-től 1929-ig a budapesti műegyetemen, 1929–35-ben a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki először a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjában, itt 1933-ban dicsérő elismerést, 1934-ben Álmodó asszonyok c. képével első díjat nyert.
1933-ban már így ír róla a Magyarország című lap, megemlítve egy felsorolásban, hogy a Tavaszi Szalon kiállításán nagyon jó művészek tűnnek fel:

„Közülük első helyen áll egy új, eddig ismeretlen festő, Ámos Imre, akinek négy fanyar ízű, érdekes témájú és szuggesztív formai megoldású … képe kitűnő kvalitásokat árul el.”

1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KUT) választotta tagjává. Ez időtől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1937-ben tanulmányúton volt Párizsban, ahol kapcsolatba került Chagall-lal. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. Kezdetben a posztimpresszionizmus képviselője. Rippl-Rónai József és Berény Róbert hatott rá, a 30-as évek közepétől képeit Chagall hatására az álomszerű, asszociatív jelenítés jellemzi.
A zsidótörvények megjelenésekor, 1938-ban így írt a naplójába:

„Olyan lealázó, ahogyan visszautasítanak bennünket csaknem minden foglalkozási ágból, valami szörnyű sötétség fekszik az embereken, mintha meg lennének fertőzve valami bacilussal, ami embertelenül gondolkozóvá teszi őket. Minden baj levezetését az antiszemitizmusban látják, és bár tudják a vezetők, hogy ezzel nem oldják meg az égető problémákat, homokba dugott fejjel végigcsinálják az embereket a legszörnyűbb nélkülözésbe kergető törvényeket. […] kitaszítanak egy embercsoportot a szabadság, egyenlőség, testvériség nehezen kiharcolt bástyáiból. Szerintem ez nem más, mint gyűlölettel párosult kicsiségi érzés, amelyik legalább pillanatnyilag akar diadalmaskodni a józanság és meggondoltság fölött.”

A II. világháború alatt megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeiről (Sötét idők sorozat; Menekülő, Háború stb.). 1940-től 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos volt Magyarországon, először a Délvidéken, majd a keleti fronton, Ukrajnában. Képei azonban ez idő alatt ott voltak az OMIKE Művészakció mind a hat képzőművészeti kiállításán. Így ír Ámos Imre kiállított műveiről 1940-ben, a Libanon című folyóiratban Naményi Ernő, a budapesti Zsidó Múzeum igazgatója:

„Ha van zsidó szellem a művészetben, a zsidó vallásosság és szociális együttérzés szelleme, úgy kétségtelen ezek a képek és rajzok zsidó művészetünk legjavához tartoznak.”

1944 őszén századát Németországba irányították. Az ohrdrufi koncentrációs táborban halt meg, 1944 telén.

Ámos Imre verse, 1940. július:
Mert úgy igaz és teljes az idő
Ha egyszer lettél, többé nem ereszt
Ne sírj előre a késő jövőn
Nézz a toronyra alján esküvő
De tetején már ferdül a kereszt.
 


/Magyar Életrajzi Lexikon, Kik voltak Ők? Művészeti Lexikon, Horák Magda: A magyar értelmiség veszteségei az 1940-es években. S. Nagy Katalin: Emlékkavicsok./