- Fotó, kép

- Műsorfüzet

- Újságcikkek

- Hang anyag

- Kritika

- Partitúra

- Szövegkönyv

Bán Béla/Blau Géza (1909-1972)

Festő, főiskolai tanár. (Budapest, 1909. máj. 14. – Tel Aviv, 1972. febr. 6.)

Bán Béla festőművész 1909-ben született Budapesten, zsidó kispolgári, tisztviselő családban. Az anyakönyvbe Blau Bélaként jegyezték be, s még 1934-ben is ezzel a vezetéknévvel szignálta egyik-másik alkalmazott grafikai tervét.
1925–1928 között az Iparművészeti Iskola diákja volt, reklámgrafikusnak készült, mestere Helbing Ferenc, majd a Képzőművészeti Főiskola növendéke, ahol mestere Rudnay Gyula volt. A főiskola után alapító tagja a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. Részt vett a Szinyei Fiatalok és a Képzőművészek Új Társasága (KUT) kiállításain. Mindeközben használta az iskolában megszerzett készségeit is. Így tudósított erről például – az Andrássy-söröző megnyitásakor - 1935 februárjában az Esti Kurir:
„Bán Béla festőművész pompás korai francia reneszánsz-mulató és sörházi jeleneteket festett meg, megőrizve a gótikából a reneszánszba átmenő cinquecento szellemét.”
1936-ban kiállítási beszámolói jelentek meg a Szocializmus című folyóiratban, később díszleteket tervezett szakszervezeti műkedvelő előadások számára. Továbbra is részt vett a különböző jelentős kiállításokon: Tavaszi Tárlat, Tamás-galéria, Nemzeti Szalon, Szocialista képzőművészek kiállítása. Ez utóbbi csoport 1941. októberi kiállítása esetében a Népszava külön bekezdést szentelt Bán Béla festményeinek:
„A tárlat egyik legerősebb és legkülönösebb tehetsége Bán Béla. Súlyos, nehéz formák jellemzik, képei ziláltak, komorak. A szemlélőnek az a benyomása, hogy Bán Béla számára a mai világ nehéz, lidércnyomásos álom. Ez azonban nem torzítja el műveinek döbbenetes valóságlátását, csak egy másik síkra viszi át.”
1938-ban részt vett Finnországban a „Modern magyar festők” csoportkiállításán. 1942-ben album jelent meg fiatal művészek alkotásaiból „18 művész, 48 rajz” címmel, amelynek első képei Bán Béla alkotásai voltak.
1943 novemberében kiállítást rendezett a KÚT csoport a Nemzeti Szalonban. A Magyarság című szélsőjobboldali lap úgy érezte, hogy eljött az idő lerántani a leplet az ott résztvevő olyan művészekről, mint Ámos Imre, Bernáth Aurél, Dési Huber István és a többiek. Nem hagyhatta ki gonoszkodásából Bán Bélát sem:
„Bán Béla édes mamája vajon mit szólna ahhoz a borzalmas karikatúrához, amit szerelmetes fia festett róla? No meg azután azt is, szeretnők tudni ugyan, mire alapítja a szerző amaz merész állítását, hogy másik képe viszont festő férfit ábrázol?”
Az OMIKE Művészakció kiállításain 1939 és 1943 között vett részt. A négy kiállításon 12 festménnyel, illetve grafikákkal szerepelt. Ezt követően munkaszolgálatba hívták be, így az utolsó két kiállításról távol kellett maradnia.
A felszabadulás után már hamar, 1945 májusában jelentkezett a Munkás Kultúrszövetség kiállításán. 1946-ban az Európai Iskola egyik alapító tagja volt, részt vett az iskola egyéni és kollektív kiállításain, főleg női alakokról készült szürrealisztikus kompozíciói és tanulmányai emlékezetesek. Gyűjteményes kiállításáról Kassák Lajos írt elismerő kritikát az Új Idők 1946. májusi számában. Művészete 1948 után a fotografikus és elbeszélő életképfestészet irányába fordult. 1950-ben a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. A párthűséget választva, szakít addigi elveivel és stílust vált. Ekkori képei alapján a szocialista realizmus vezéralakjának is hívhatjuk és erre utal a két Kossuth-díj is.
1956-ban művészeti csődje elől menekülve elhagyta az országot, Párizsba, majd Kanadába (más források szerint Dél-Amerikába) került. 1965-ben tanszéket kapott a Tel Aviv-i Festészeti Akadémián. Utolsó éveiben visszatalálva korábbi stílusához remek expresszív-szürrealista absztrakt képeket festett.

Tel Avivban, 1972 februárjában hunyt el.