- Fotó, kép

- Műsorfüzet

- Újságcikkek

- Hang anyag

- Kritika

- Partitúra

- Szövegkönyv

Gábor Marianne /Rónai Mihály Andrásné/ (1917-2014)

Festő, grafikus. (Budapest, 1917. április 26. -  Budapest, 2014. július 23.)

Gábor Marianne zsidó polgári és rabbi ősökkel rendelkező családba született. Rendkívül korán kezdett portrékat rajzolni szüleiről, és környezetének szlovák és szepességi parasztjairól. A kislány tehetségének felfedezői szerepében Kernstok Károly és Herman Lipót osztozkodhatott. Következett a tanulás időszaka: Szőnyi István festőiskolája, majd 1935-től a Képzőművészeti Főiskola. „Szőnyi-növendék voltam, s ami a festőművész erkölcsöt illeti, ma is annak vallom magam,”- nyilatkozott évtizedekkel később.

A főiskolában felerősödött antiszemita zaklatások alkalmával is Szőnyihez fordult segítségért:
„… bementem Szőnyi szobájába, elmondtam neki, és kérdeztem: Mester! Most mit csináljak? Azt mondta: Amíg én főiskolai tanár vagyok, minden növendék egyforma. Maga csak nyugodtan járjon!”

1938-ban a Tavaszi Szalonon kezdődött meg számára a kiállítási sikerek hosszú, de sajnos komoly megszakításokkal tarkított sorozata. A borúsra fordult idők ellenére tartott ez a sorozat 1944-ig, sőt ekkor - 1944 januárjában – rendezték meg első önálló kiállítását a Tamás Galériában.

„Azért is volt nagy sikerem, mert részt vettem a Műcsarnokban a nemzeti kiállításon, ahol fölfedeztek a híres kritikusok. A műcsarnoki kiállítás védnöke Horthyné volt.”

Néhány hónappal később férjhez ment Rónai Mihály Andráshoz, aki ehhez Budapestre szökött fel a munkaszolgálatból.

„1944 áprilisában egy szép napon csöngettek, ott állt a Mityu, s azt mondta: Most pedig elveszlek feleségül. … Ahogy jöttünk az esküvőre, le kellett takarni a virágot, mert zsidónak nem volt szabad virággal. A családtagoknak külön kellett jönniük, mert csoportosulni sem volt szabad.”

1941 és 1944 között az OMIKE Művészakció négy képzőművészeti kiállításán voltak láthatók képei.

Ő és férje túlélték a szörnyű hómapokat. „…illegális szállásokon bujkálva értük meg feleségemmel a felszabadulást, mely a szüleinkért reánk szakadt gyásszal egyidőben ért, miután sorsunkat magunk is csak hajszál híján kerültül el.” – idézi Rónai Mihály András önéletrajzi sorait S. Nagy Katalin.

1945-től egy újabb, de csak rövid ideig tartó sikersorozat következik. Részt vett a Képzőművészek Szabadszakszervezete és a Ripp-Rónai Társaság magalakításában, tevékeny részese volt a pezsgő művészi életnek. rendezhette. 1948-ban még kiállíthatott, külföldi tanulmányútra utazhatott. Ezután pedig több évi szilencium következett. 1949-1955 között nem szerepelhetett műveivel kiállításokon. Rézkarcok színezésévek keresi kenyerét, de sokat dolgozik és jelentős – csak később megismerhető - képek születnek ebben az időszakban.

„Nekünk abban az időben nem volt betevő falatunk. Kilenc évig úgy éheztünk, hogy borzasztó. És akkor jött ez az üzlet. Szőnyi, hogy segítsen rajtunk, nem engedte mással színeztetni [rézkarcait].”

1957-ben kerülhetett sor újból önálló kiállításra. A visszatérés nagyszerű: 100 olajkép, 70 akvarell, pasztell, kréta- és tusrajz. Ettől kezdve a siker állandósult, pályája, művészete teljessé vált. Kiállítások itthon és külföldön, képei jelentős képzőművészeti gyűjteményekben kaptak helyet (francia, osztrák, német múzeumok, az Uffizi Képtár). Férje halála (1992) után még tíz alkotó év következett. Ez idő tájt jelentkezett zsidó portrékkal, a Holokausztra emlékező alkotásokkal.

„A háború után hatalmas fellendülés kezdődött a művészeti és az irodalmi életben. Rettentően pezsgett az élet, úgy indult meg minden, ahogy vártuk. Teljes szabadság volt. Senki nem szólt bele semmibe. Mindenki azt írt, festett, amit akart. Minekünk minden jól ment. Mindenki akart képet, mindenki akart cikket, zajlott az élet, s olyan jó irányba ment. Úgy nézett ki, hogy minden gyönyörű lesz. Nem egészen így történt.”

Budapesten, 2014. július 23-án hunyt el.

 

 

Kép: http://www.kollergallery.com