- Fotó, kép

- Műsorfüzet

- Újságcikkek

- Hang anyag

- Kritika

- Partitúra

- Szövegkönyv

Halmos György (1915-1985)

Halmos Györgyöt általában erdélyi zongoraművészként és zenetanárként szokták emlegetni. Ez persze igaz, hiszen 1915-ben Nagyváradon született és életét 1985-ben Kolozsváron fejezte be és munkássága nagyobbik része Erdély városaihoz kötődött. Kétségtelenül a romániai magyar zenei élet jelentős szereplője volt.
Másfelől viszont a budapesti Zeneakadémián tanult (1933–1935), aztán Bécsben folytatta tanulmányait, ahol Emil von Sauer (az utolsó még élő Liszt növendék) és Paul Weingarten tanítványa volt. Az 1935-ös növendékhangversenyről szóló beszámolóban, amelyet a Pesti Hírlap írt meg felemlítették Halmos „szélesen emelkedő, orgonaszerűen színgazdag Bach játékát”.
A következő hír az Új Kelet című lap tudósítása volt, amely 1940 januárjában beszámolt arról, hogy Halmos György fellépett Hauser Emmy temesvári dalestjén. Ezt követően már az OMIKE Művészakció színpadán tűnt fel a zongorista. 1941 áprilisában lépett fel a „Fiatal tehetségek est”-jén. Egy hónap múlva már önálló zongoraestje volt a Goldmark-teremben. A Magyar Zsidók Lapja májusban így írt fellépéséről:
„Az OMIKE-művészakció legújabb felfedezettje, Halmos György zongoraművész, hétfőn este tartotta önálló zongoraestjét, mely beváltotta mindazokat a várakozásokat, melyeket legutóbbi szerepléseihez fűztünk. a zongorairodalom gyöngyei, a patetikus szonáta, a Wanderer-fantázia, Chopin C-moll nocturneje, a Mefisztó-keringő szerepeltek gazdag műsorán, melyet a közönség kérésére ráadásokkal is meg kellett toldania. Hangszerének virtuóza és poétája Halmos György, akinek ez a bemutatkozása beérkezést is jelentett.”
1942 májusában és októberében lépett még fel többször a Művészakcióban.
A második világháború idején munkaszolgálatra vitték. A háború végeztével zenei tevékenységét Kolozsváron folytatta szólistaként és tanárként. 1945 májusától, ahogy arról az Erdély című lap tudósított már fellépett Kolozsváron, majd Erdély több városában adott hangversenyt.
A második világháború alatti fajüldözések túlélőjeként a bukaresti Román Athenaeumban 1946-ban debütált Beethoven Esz-dúr versenyével, George Enescu vezényletével. 1946-tól a kolozsvári Magyar Zeneművészeti Főiskolában tanított, 1950-től a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán, majd 1967-től 1979-es nyugdíjazásáig a bukaresti Ciprian Porumbescu Zenekonzervatórium olt a munkahelye. Sok tehetséges zongorista került ki a keze alól. Megkövetelte növendékeitől, hogy ne csak a technikára, hanem a zene tartalmi elemeire is figyeljenek, és a hangsúlyokat egyéni interpretáció szerint tegyék hozzá, de maradjanak mindig hűek a zeneszerző leírásához. Románia minden nagyobb városában zongorázott, többször volt a weimari nyári előadások vendégprofesszora. Zenei témájú cikkeket írt a romániai magyar nyelvű lapokba.
A kritika elsősorban Beethoven-interpretációit értékelte, de Halmos György rajongott Chopin zenéjéért is, és szívesen vállalt részt nemzetközi zongoraversenyek zsűrijében is. A Beethoven-szonáták felvételsorozatát a bukaresti Electrecord-hanglemezgyárnál nem tudta befejezni.
Halálakor Deák Tamás írt értékelő cikket róla az Élet és Irodalom 1985. szeptemberi számában. Végezetül ebből álljon itt néhány mondat:
„A legtöbbet bizonyára a tanítványi mondhatnak róla, akiket imádott és kíméletlen igényességével olykor kétségbeesésbe hajszolt. Fölfedezvén egy csodagyereket, képes volt gondoskodni a család Kolozsvárra költöztetéséről valahonnan a Székelyföldről, a szülőknek lakást, állást kerített. De tombolt, ha valamelyik tanítványa beérte a mutatós zongorázással és nemértette a zenét, amit játszott, ha nem hallotta a basszusban lappangó feleletet a diszkantban fölcsendült kérdésre, vagy cserbenhagyta a stílusérzéke.”
https://www.youtube.com/watch?v=af7eCVY5A6E