- Fotó, kép

- Műsorfüzet

- Újságcikkek

- Hang anyag

- Kritika

- Partitúra

- Szövegkönyv

Kunvári Lilla /Kunvári S. Lilla, S. Kunvári Lilla/ (1897-1984)

 Kunvári Lilla szobrász, éremművész Budapesten született 1897. július 26-án. Érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvoskarára iratkozott be, majd harmadéves korában az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamán is folytatott tanulmányokat. Ebben az időben a Galilei Kör rendszeres látogatója volt.

1920-ban Kunvári Lillát az egyetem Orvosi Karának döntése „a communizmus idejében szereplése miatt” az összes főiskoláról kitiltotta. A döntéssel kapcsolatos jegyzőkönyv szerint Kunvári elismerte, hogy „iparos tanoncoknak egy ízben tartott előadást az emberi test szerkezetéről”, de tagadta – az indoklásban szereplő - agitációs kurzusok látogatását, kivéve Pikler J. Gyula (neves statisztikus és közgazdasági író)  egy, a Galilei-körben tartott előadását.
Ezután testvérével együtt Prágában folytatta tanulmányait. Ott ment férjhez Lovas Endréhez. 1924-1927 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Sidló Ferenc növendéke volt. Rövid időre első férjével, Lovas Endrével a dél-franciaországi Provencebe költöztek. Ez idő alatt sokat festett és rajzolt, illetve portré szobrokat készített. Hamarosan áttelepültek Párizsba, ahol 1929 és 1931 között a párizsi Julian és a Colarossi Akadémián tanult. Férje váratlan halála után hazatért.
1930-tól jelentek meg alkotásai kiállításokon, így a Nemzeti Szalon és a KUT rendezvényein. Számos egyéni és csoportos kiállítása volt ezeken kívül is belföldön és külföldön egyaránt. Érdekes, hogy újból találkozott az 1920-as egyetemi kizárásakor indokként felemlített Pikler J. Gyulával, akinek mellszobrát el is készítette. Erről írt levelet Pikler a Pesti Naplónak, 1937 októberében, kevéssel a halála előtt:
„… annyi történt, hogy egy Franciaországban nagyon jó nevet szerzett, de most hazaköltözött, rendkívül tehetséges szobrásznőnknek Lovasné Kunvári Lillának kedve támadt mellszobrot csinálni rólam és az egyenesen pompásan sikerült, azt hiszem, kiváló művészi értékű. Ezt a mellszobrot az én kedves tanítványaim bronzba öntötték és egy intim vacsora keretében nekem ajándékozták.”
1937 decemberében az Újság megszólaltatott néhány képzőművésznőt, „akik világviszonylatban is elismert értékeink”. Kunvári Lilla közöttük lévén a pályájáról, ebben párizsi éveiről szólva többek között ezeket mondta:
„… egyedül dolgoztam. Saját műtermemben. Magamban való elmerülés; a múlt és jelen műkincseinek szemlélete; és művészi érdeklődés. Többszöri kiállítás a Grand Palais-ban és megrendelések. […] Charakter, az ember legmélyének kihozása – formákkal, tisztán formákkal. Aztán nem elég többé az életteljes megelevenítés: kell egy contráltabb kifejezési forma. A karakterfej. Ahol a lényegesnek van alárendelve minden, s formai mozgalmassága: lelki mozgalmasságát húzza alá.”
Az OMIKE Művészakció négy képzőművészeti kiállításán vett részt 1941 és 1943 között összesen kilenc szoborral.
A felszabadulás után gyűjteményes kiállításait 1949-ben a Műcsarnokban, 1962-ben és 1978-ban a Fényes Adolf Teremben rendezte meg. Kisplasztikáiban, domborműveiben, amelyek alkotásait jellemezték elsősorban a hétköznapi élet jeleneteit, az ember mindennapos tevékenységét mintázta meg. Közismert személyiségek, közöttük a zenei élet nagyságainak karakteres portréit készítette el. Jelentős volt éremművészeti tevékenysége is.
1969 februárjában Kunvári Lilla hosszú interjút adott az Élet és Irodalomnak. Zárásként idézek ebből néhány mondatot:
„Szeretem a portrét, ha nem is divat szeretni. Ha valakit mintázok, vagy valamit, csak úgy lüktet bennem: kifejezni, kifejezni. És arra kell törekedjem, hogy az a mű mondjon valamit, literatúra nélkül. A mintázás vadságát, vagy szelídségét a modellem személye szuggerálja. Ha szelíd skálán játszom, ezt úgy hívom magamban, hogy ’normális portré’, ha végletesen kell valamit kifejeznem, essential-nek, lényegábrázolásnak nevezem.”

1984-ben hunyt el, sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található.