- Fotó, kép

- Műsorfüzet

- Újságcikkek

- Hang anyag

- Kritika

- Partitúra

- Szövegkönyv

Lendvay Andor (1901-1964)

Operaénekes, bariton.  (Vác, 1901. máj. 20.  – Budapest, 1964. máj. 13.)

A Váci Hírlap 1917 augusztusában beszámolt arról, hogy a Váci Ifjúsági Sportegylet műkedvelő előadásán bemutatták „Kökény-Pikéthy: Hajnalka című varázsregéjét négy képben”. A királyfit alakító 16 éves fiatalembert Leopold Andornak hívták és ilyen néven, majd később Lendvai (illetve Lendvay) Andor néven a magyar operajátszás egyik nagyszerű baritonjaként vált híressé.

A következő években az ifjú színész több fellépéséről adott hírt a váci lap. 1919-ben elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, még Leopold néven. Ezt követően zenei tanulmányait a budapesti Zeneakadémián, majd később Bécsben és Münchenben folytatta, már Lendvai(y)ként. 1924-ben, bár kapott ösztöndíjra ajánlatot a budapesti Operaháztól, Szegedre szerződött. Két év után került a fővárosba, de amint később erről nyilatkozott: „nagy sikereim voltak, de kielégítő fizetést nem akartak adni”. Így azután külföldön folytatta a tanulmányait és fellépéseit. Bécs, Brünn, Luzern, Hamburg, majd München a fontosabb állomások. (Ez utóbbi város operaházából történt elbocsátásakor sem ő bizonyult alkalmatlannak, „hanem csupán a két nagymamája”.)

1933 után visszatért Budapestre, 1934-től a budapesti Operaház tagja, 1935-től a Fodor Zeneiskola tanára volt. Az operaházi repertoárja nagyon széles volt, Puccinitől Wágnerig sokféle, kitűnően teljesített szerep. Így írt róla a Pesti Hírlap 1935 márciusában: „A Rajna kincse csütörtöki előadásán nagyobb szabású feladathoz jutott Lendvai Andor, a színház fiatal basszistája, aki eddig minden szereplésével is igazi tehetségnek és rátermettségnek adta jelét.” A siker még éveken át folytatódott.

Ezt a sikersorozatot szakította meg az, hogy 1939-ben a második zsidótörvény után eltávolították az Operaházból. Népszerűségére jellemző, hogy a súlyos helyzetbe került művész megsegítésére kollégái nagy művészestet rendeztek az állatkerti Zenepavilonban. „A hang itt van a torkomban, azt nem lehet elbocsátani” – nyilatkozott Lendvai 1939 júliusában, Az Est-ben.

1940 és 1944 között az OMIKE Művészakció egyik legtöbbet foglalkoztatott operaénekese. A teljes felsorolás mellőzésével csupán néhány azok közül az operák közül, amelyekben vezető szerepeket játszott: Gounod: Faust, Verdi: Rigoletto, Rossini: Sevillai borbély, Mozart: Figaró lakodalma(!), Puccini: Pillangókisasszony, Offenbach: Hoffman meséi. Ezen kívül fellépett irodalmi esteken, zenei rendezvényeken és önálló estet is rendezhetett.

1942-ben megírta emlékiratait, „Két felvonás között” címmel. A kezdő  mondata ez volt: ”Úgy érzem, pályám még nem fejeződött be s ha most mégis megírom a történetet, annak oka, hogy sorsom kissé hosszú felvonásközt iktatott életembe.” Egy kései recenzens így emlékezett a könyvről: „Meghökkentően magas színvonalon, a korszak vezető íróit meghazudtoló minőségű és tömörségű írás, ez a mintegy 160 oldal.”

Utolsó háborús hónapjairól nincs megbízható adat. 1947 augusztusában a Világ című lap így írt: „Lendvay Andor csodálatos körülmények között tért vissza az életbe. 1944-ben a rémuralom idejét bekerült egy olyan csoportba, amelyet a nyilasok kiirtottak. Sortüzek dördültek el… Lendvay sértetlen maradt… Nagynehezen előbujt a holttetemek közül…”

1945 utáni visszatérése nem volt egyszerű. Nem az Operaház tagjaként indult, bár itt is voltak fellépései. Énekes és prózai szerepeket vállalt és sűrűn vett részt különböző műsoros rendezvényeken. 1948-ban gégeműtét segítségével visszanyerte hangjának korábbi minőségét és lett újból (elsimítva az igazgatóval, Tóth Aladárral a konfliktusát) az Operaház tagja. Egyidejűleg tanítani kezdett a Zeneakadémián.

Budapesten, 1964. május 13-án hunyt el.

https://www.youtube.com/watch?v=WJeFD0yD-6I

 

/Kép: OSZK Színháztörténeti Tár, Operaház Archívuma, A magyar muzsika könyve/