- Fotó, kép

- Műsorfüzet

- Újságcikkek

- Hang anyag

- Kritika

- Partitúra

- Szövegkönyv

Örkényi Strasser István (1911-1944)

Szobrász. (Szentes, 1911. febr. 6. – Kiskunhalas, 1944. okt. 11.)

Örkényi Strasser István, a tragikus véget ért kitűnő szobrász 1911. február 6-án született Szentesen.

„Rólam már kölyökkoromban azt mondták a szomszédok, hogy elveszett ember leszek… Ezt a feltevésüket arra alapították, hogy sárból, agyagból szobrokat gyúrtam, téglákat faragtam” – vallott a Ritter Aladár által készített interjúban, amely a Képes Családi Lapokban jelent meg 1942-ben.

Tehetsége ezen túlmenően is korán megmutatkozott, a várostól kapott ösztöndíj segítségével végezte el 1932–1933-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolát.

1935-től állította ki a Műcsarnokban. 1935-ben és 1937-ben a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonján kitüntető elismerést nyert. 1941-ben elnyerte a Wolfner Gyula-díjat. Tagja volt a Képzőművészek Új Társaságának, műveivel szerepelt kiállításaikon a Nemzeti Szalonban. Közvetlenül a második világháború kitörése előtt arról ábrándozott, hogy Párizsba utazik. Meghívást kapott Amerikába. Monumentális tervekről álmodozott; többek között arról, hogy felkeresi a Szentföldet és Hóreb hegyébe vési Mózes szobrát, „hogy az idők végtelenségéig hirdesse a tíz igét". Az 1940-es években a megrendelésre készített szobrai honoráriumából szabadiskolát nyitott – Bernáth Auréllal közösen - ahol olyan fiatal zsidó művészek tanultak, akik a zsidótörvények miatt nem látogathatták a Képzőművészeti Főiskolát. 1940-ben megnyerte az OMZSA (Országos Magyar Zsidó Segítő Akció) pályázatát és megalkotta a segítő-akció emlékérmét.

1941-től több alkalommal behívták munkaszolgálatra. Műveivel – amelyeknek egy része megmaradt és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében megtalálható – a távolléte ellenére részt vett az OMIKE Művészakció valamennyi, 1939 és 1944 közötti képzőművészeti kiállításán.
A 101/322. tábori munkaszolgálatos század tagjaként a németek 1944. október 11-én, Kiskunhalason agyonlőtték.

1947-ben a budapesti Fókusz Galériában Jándi Dávid festőművésszel közösen emlékkiállítást rendeztek műveiből. Így elemezte a látottakat a Népszava beszámolója: „Stílusformái változatosan alkalmazkodtak témájához … Egyik az emberi szenvedés megszólaltatása volt ... Itt a nyugtalanság barokkos és gótikus elemeket keresett. Másik iránya a zárt, szerves konstrukció, roppant energiákat tudott felhalmozni súlyos és mégis érzelmesen kifejező tömegekben.”

Munkácsi Ernő, a Magyar Zsidó Múzeum akkor volt igazgatója 1938 októberében, a Múlt és Jövőben elsőként írt cikket Örkényi Strasser szobrairól. A dicsérő szavak után a következő gondolatokkal zárta ismertetését:

„Lehetséges-e, hogy Strasser István népét visszakergessék a gettóba?! Lehetséges-e, hogy megakasszák azt a fejlődést, azt a magyar fejlődést, amely ilyen művészt bontakoztatott ki? Mégis csak a XX. században vagyunk! S nekünk magunknak kell tudni, hogy csak akkor őrizhetjük meg szellemi integritásunkat, ha az újra tornyosuló nehéz viszonyok között is biztosítani tudjuk az utolsó 150 év eredményeit, ebben a vonatkozásban azt, hogy kultúra nincs művészet nélkül. Hogy tisztelni, élvezni és gyakorolni tudjuk a művészetet.”


/Magyar Életrajzi Lexikon, Kik voltak Ők? S. Nagy Katalin: Emlékkavicsok, Horák Magda: A magyar értelmiség veszteségei az 1940-es években, Memento Magyarország 1944., Magyar Szobrászok Adattára/

Kép: Magyar Zsidó Levéltár