- Fotó, kép

- Műsorfüzet

- Újságcikkek

- Hang anyag

- Kritika

- Partitúra

- Szövegkönyv

Salamon Béla (1885-1965)

Színész, színházigazgató. (Beregrákos, 1885. márc. 4. - Budapest, 1965. jún. 15.)

„Ha én egyszer kinyitom a számat…!” Ebből a mondatból kortársaim felismerik, hogy most Salamon Béláról lesz szó.

Salamon Béla 1885-ben, Beregszászon született. Édesapja zsidó kisboltos volt. A fiú az elemi iskolát már Berettyóújfaluban végezte, majd Pesten a Wesselényi utcában működő izraelita polgári iskola tanulója lett. Padtársát, akivel állandóan „marháskodtak”, Kann Gyulának hívták, később Kabos Gyulaként lett ő is híres komikus. A család nem tudta eldönteni, hogy Salamon milyen pályára menjen, mígnem ő Lusztig Ede textilüzletének kirakatában észrevette, hogy tanoncot kerestek és jelentkezett. A bolttal szomszédos volt a Nemzeti Színház, amelynek rendszeres látogatója lett. És ezek a kirándulások váltak élete meghatározójává. Így ír pályaválasztásáról a Hej, színművész… című könyvében (amely 1939-ben, a színháztól való eltiltása idején jelent meg először és amelyet maga terjesztett házról-házra járva): „már kora gyerekkoromban a színészi pályára készültem volna, ha egyáltalán sejtésem lett volna arról, hogy ilyen pálya is van a világon”.

1913-ban lett színész. Számos helyen lépett fel az ezt követő években: A Royal Sörkabaréban, az Apolló Kabaréban, az EMKE Kabaréban, a Bonbonniere Kabaréban. Bilicsi Tivadar így emlékezett fellépéseire:

„… bejön a színpadra és megáll esetlenül, kétségbeesett arccal, a szituációnak megfelelően, mintegy némán kérve a közönséget, hogy ne árulja el az ő jelenlétét – hát visítottunk a nevetéstől, pillanatok alatt a hatása alá kerültünk.”

Igazi hírnévre az után tett szert, hogy 1922-ben az Apolló Kabaréban szerepet kapott Szőke Szakáll: Vonósnégyes című egyfelvonásos bohózatában. Roboz Aladár 1923 végén nyitotta meg a Terézkörúti Színpadot, az időszak egyik legjelentősebb kabaréját, amelynek igazgatója Salamon Béla, művészeti vezetője Nagy Endre lett. Salamon 1931-ig vezette a kabarét, de azon a nyáron Németországba költözött, szándéka szerint hosszú időre, de az ottani siker hiányában nem sokkal később hazatért. Tovább játszott a kabarékban, és sok más helyen, ahová meghívták, így az elmegyógyintézetben is. Erről az utóbbi megismétlődő kirándulásról nyilatkozott 1934 májusában, az Egyenlőség című lapban:

„A Jóisten humorral áldott meg engem … és nekem kötelességem, hogy ebből az isteni adományból azoknak is adjak, akik legjobban rá vannak szorulva a humorra.”

1935 és 1938 között nyolc epizódszerepet játszott el filmekben.

1939-1944 között, mivel nem vették fel a Színészkamarába, csak az OMIKE Művészakció előadásain szerepelt. Már ott volt a Művészakció második előadásán, az 1939. novemberi vidám esten és ott volt 1944. március 14-én a németek bevonulása előtt öt nappal. A kabarétréfák, amelyekben játszik, ismerős és ekkor már máshol nem játszott írók tollából kerültek ki: Nóti Károly és Rejtő Jenő a szerzők.

1945-től rendszeresen szerepelt a különböző varieté-színházakban 1951-ben a Vidám Színpadhoz szerződött, amelynek haláláig tagja maradt. Igen nagy népszerűségnek örvendett ekkor is. Több filmben játszott epizódszerepet. Napilapokban és hetilapokban számos karcolata és krokija megjelent. Hej, színművész című kötete újabb kiadásokat ért meg, a Szódásüveg és környéke 1963-ban jelent meg. 1958-ban érdemes művész kitüntetést kapott. Élete végéig megszállott MTK-drukker volt, a foci nála élet-halál kérdésének számított.
1965-ben hunyt el.

 /Kép: OSZMI Fotótár, Salamon Béla szerepképe. Levelezőlap. - OSZK Színháztörténeti Tár KA 4654/1./