- Fotó, kép

- Műsorfüzet

- Újságcikkek

- Hang anyag

- Kritika

- Partitúra

- Szövegkönyv

Vidor Ferike /Wechselmann Franciska/ (1889-1970)

Színésznő. 

„A régi kis cseléd kopogtat szíved kapuján, kedves Közönség, aki nevettél mókáimon és együtt könnyeztél velem, hogy úgy hozta a nóta, hosszú évtizedeken keresztűl.”

Ezek annak az 1940-ben megjelent könyvnek a nyitó mondatai, amelyet Vidor Ferike, a népszerű színésznő írt, akinek felvételi kérelmét a Színészkamara zsidó származása miatt korábban elutasította. (A könyv Kezitcsókolom! címmel jelent meg.)

Budapestem született 1889. június 2-án. Rákosi Szidi iskolája után az Országos Színészegyesület képzését 1907-ben végezte el. Első szereplése - visszaemlékezése szerint - Bihari Ákos kecskeméti társulatában volt. 1909-től budapesti kabarékban szerepelt.

1914. október 27-én házasságot kötött Braun Jenő gépgyári igazgatóval, azonban 1919-ben elváltak. Ezt követően ment férjhez Gábor Andor íróhoz, akivel csupán öt évig éltek együtt, viszont ez a kapcsolat hosszú ideig meghatározója volt a színészi pályájának. Sajátos kabaré-énekesi tehetségét a zseniális konferanszié Nagy Endre fedezte fel, de híres cselédnótáit férje írta számára. 1920-ban követte őt az emigrációba, de a „színpadvágy” miatt (bár újságcikkek szerint 1922-ben szerepelt felvidéki előadásokon) négy évvel később hazatért, elválva férjétől. Ahogy a korabeli Színházi Élet híre fogalmazott. „… szerződési ajánlatot kapott egy pesti kabarétól s választania kellett Pest és az ura között, Pestet választotta.”

Ezt követően évekig az egyik legtöbbet szereplő színésznő „úgyszólván dobogóról dobogóra jár” – írta 1938 áprilisában az Esti Kurir.

1938 decemberében ott a neve azok között, akiknek a felvételét elutasította a Színészkamara. Még - talán - optimistán így nyilatkozott a Pesti Hírlapban:

„- Természetesen meg fogom próbálni, hogy a dolgot reparáltassam. Most csak a világháborúra emlékezem, amikor sebesült magyar katonák boldogan és hálásan nevettek rám, aki cselédnótákat dalolt nekik. Harmincöt esztendeje szolgálok becsülettel a színpadon, de azért mosni, főzni, vasalni, sikálni nem felejtettem el…”

1939-1944 között az OMIKE Művészakció közreműködőjeként nem csupán kabaréelőadásokban vett részt, hanem színdarabok: Takáts Alice, Dybuk, Őszi szonáta meghatározó szerepeit is eljátszotta. Ezen kívül különböző más helyszíneken vidám estéket szervezett magának és elbocsátott színésztársainak.

A háború után a Nemzeti Színház és a Belvárosi Színház tagja volt. A korábbi cselédnótákat éneklő komika Bartók és Kodály szerzeményeit, Szép Ernő költeményeit, Móricz és Tersánszky műveit vitte színpadra. Ezt követően újra a régi szerepek következtek, 1953-tól 1959-ig a Vidám Színpadon szerepelt. Érdemes művész (1957).

1970. január 23-án hunyt el, Budapesten.

Zsidóként a vészkorszakban neki is bujkálni kellett. A pályatárs Gobbi Hilda később nagy szeretettel és sok humorral így emlékezett: "Vidor Ferike hátán egy hátizsák volt, benne fehérnemű, gyógyszerek, némi élelem és imakönyv. Ezzel vándorolt lakásról lakásra, mindig akadt olyan jó barát, humanista keresztény család, aki hosszabb-rövidebb ideig bújtatni tudta. Ezt a hátizsákot úgy megszokta Vidor Ferike, hogy már régen elmúlt a vészkorszak, vége lett a háborúnak, még mindig a hátán viselte."

https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=19450
 

/Kép: OSZMI Fotótár, Vidor Ferike, mint Mme Martin és Latabár Kálmán, mint Anderson, Amerikai komédia, Belvárosi Színház 1938. február 9. - OSZK Színháztörténeti Tár KA 5377/1./